Eladó ez a 2001-es idős domain filmes témájú domain...

Elemi ösztön: Alapfilm. Stone lenyűgöző, Douglas szokásos jó formáját hozza a sexjelenetek pedig elég hitelesek. Feszült, izgalmas film felejthetetlen jelenetekkel és hozzá illő, felfokozott zenével.

Nagymenők: Nagyon nagy film!Aki szereti a gengszterfilmeket az feltétlenül nézze meg e páratlan alkotást!És a színészek...

Legkisebb film a legnagyobb magyarról: Nem a mi ötletünk, de szívesen ismételjük el, hogy A Hídember gikszerét legalább szimbolikusan úgy lehetne helyrehozni, ha kísérőfilmként minden egyes alkalommal levetítenék mellé Kálmánchelyi Zoltán, Végh Zsolt és Stefanovics Angéla Legkisebb film a legnagyobb magyarról, avagy ha nincs kéz, nincs csoki című, fél óránál valamivel hosszabb filmjét is. Ám azt illetően, hogy előfilmnek vagy zárszónak kellene-e lennie, A Hídembert látva most valamennyire elbizonytalanodtunk.A Legkisebb film története szerint alkotói elhatározzák, az ezredforduló (millenium vagy milleneum?, ezen összevesznek) alkalmából filmet forgatnak a magyar történelem valamelyik nagy alakjáról. De ki legyen az? A választásuk Széchenyi Istvánra esik, hiszen ahogy tanulmányozzák iskolai történelemkönyvüket, a Széchenyi-terv után egyre több pozitívum tárul fel róla, Tőke, Hitel, Virág, Stadion, aztán lóversenypálya, kaszinó, selyemhernyó-tenyésztés, gyógyfürdő, könyvtár, rakpart, hegy („hú, azt lehetett nehéz megépíteni"), Tisza szabályozása, árvíz. De nincsen pénzük se, kamerájuk se, s amikor a Benedek Miklós játszotta apa elveszi tőlük az erre egyedül alkalmas eszközt („az én házamban olyan demokráciát csinálok, amilyet akarok"), arra fanyalodnak, hogy mosógéppel, vasalóval és hűtőszekrénnyel forgassanak. (Ezt látjuk is.) Időközben megjelenik a színen Pepe (Scherer Péter egy kisstílű vállalkozót játszik), kölcsönkér a filmes hármastól 1000 forintot, hogy a pénzt megforgassa, és különböző tanácsokat ad nekik, hogyan teremtsék elő a filmhez szükséges összegeket. A film alaptörténetének haladványa innentől kettéválik, Pepe minden egyes vászonra lépésekor egyre jobb autókban jelenik meg, hírt hoz az Ezüst-Jetski Kft.-ről, miközben Kálmánchelyiék forgatni kezdik saját Széchenyi- (Csészsényi, Schécsényi, Tétényi stb., a névvel sehogy se sikerül megbirkózniuk) filmjüket. A címszerepet náluk Kapa (Mucsi Zoltán) játssza, ám mivel a fiataloknak semmi fogalmuk nincs róla, Széchenyi hogyan is nézhetett ki, de valakinek eszébe jut, hogy az ötezer forintoson szerepel a portréja, viszont a stábnál fellehető legnagyobb címlet egy ötszázas, egy Rákóczi Ferencre hasonlító Széchenyi jelenik meg
előttünk. A forgatáson a stáb tagjai, mikrofonos és öltöztető, sminkes és előző sminkes, kellékes és producer stb. önmagukat játsszák (nincs is stáblista, a szereplők nevei akkor kerülnek fel a képre, amikor először megjelennek a színen), maga a forgatás a most már mögöttünk lévő időszak összes kulturális/hatalmi közhelyének ironikus kifordítása (a Placido Dominónak - sic! - írt levéltől „Széchenyi" halálának mikéntjéig, „ó jaj, le kell ugornom erről a gyönyörű hídról, pedig de szerettem volna megérni a magyar olimpiát"), a forgatás középpontjában a Kapát instruáló Kálmánchelyi Zoltán Eperjes-paródiája áll, ami a Legkisebb film... legnagyobb szabású gegje. Tulajdonképpen a film záró poénja, Pepe utolsó megjelenése („Mit? Széchenyi-filmet? Már réges-rég leforgattuk!") a film legapróbb részleteihez hasonlóan vaskos és szándékosan durva, erőteljes kritikája a film készítésekor fennállónak. Az elmondottakból talán kiderül, hogy a Legkisebb film a legnagyobb magyarról legfőbb hibája az, hogy humorát vagy minőségét nem lehet egy másik médiumon keresztül egy az egyben érzékeltetni, a látszólag hallatlanul egyszerű alaphelyzetnek már a legelemibb ismertetése is végzetesen csonkolja a mű eredeti teltségét és finom kidolgozottságát - erről a filmről nem lehet beszélni, rá kell szánni azt a harminc-egynéhány percet, amit kér magának, végignézni, és minden pofonegyszerűen magától értetődő benne. Korának
gyermeke a Legkisebb film is, meglehet, az idő előrehaladtával, amikor végképp különválik majd közvetlen kiváltó okaitól, a „nagy" Széchenyi-filmtől (amitől teljesen függetlenül is végig lehet nézni), illetve attól a bornírt korszaktól, ami létre késztette (amitől viszont aligha), mi magunk sem fogjuk olyan tökéletesnek látni, mint most, május elején, vagy főleg két hónapja, márciusban. Arra azonban mindig emlékeztetni fog, hogy a művészetnek a legfennköltebb és legnemesebb pillanataiban is, amikor saját magára vonatkozó látása a leghomályosabb, szüksége van arra az iróniára, lázadásra és anarchizmusra, amit a Legkisebb film a legnagyobb magyarról oly ellenállhatatlanul megtestesít. És persze, nincs csoki, ha nincsen kéz, de mégis virágozzék mindegyik virág. Legalább úgy, ahogyan tud.

Tükröm, tükröm: Először is P. Brosnan miatt néztem meg, mert ő a kedvenc színészem. Másodszor, harmadszor már a történet és a többi szereplő kedvéért. Végre egy olyan film, ami visszaadhatja az emberekbe a kitet, hogy igenis létezik szerelem, még akkor is ha nem vagyunk tökéletesek. Egy édes, kedves vígjáték azok számára, akik elhiszik, hogy ha lehetetlennek is tűnik, őket is szerethetik. Persze, ezért tenni is kell néhány dolgot!

Őrült város: Döbbenet. Igazán jól visszaadja a kor közönyét, és önzőségét. Remek tükör a nyugati világnak. A káosz kalmárait (újságírókat) leplezi le a maga módján.

Die Hard 3. - Az élet mindig drága: Megunhatatlan, fantasztikusan jó, és mint minden Bruce Willis film, mélyen emberi. A legjobb filmeket csak a legjobbak játszhatják, és ez az alkotás bizony az egyik legjobb, a tökéletes szinésszel, Willisel. Meglep, hogy ide még senki sem írt. Pedig ez a film - már amennyira én tudom - sokak kedvence, én is nagyon szeretem, a 90-es évek egyik legkellemesebb mozija, persze tipikusan amerikai és tipikusan Bruce Willis, de azért mindenki számára élvezhető. Hála a sok humornak és Mr. Willis, azaz John McClane lazaságának.. Szeretem megnézni újra és újra, persze a magyar szinkron is sokat dob rajta, nagyon jó lett.

13. emelet: Csupán az amerikai pénzből németek által készült film mégsem igazán amerikai. Kérdés vajon Daniel Galoyue volt e az első ember akinek megfogant tollában az ez a világ nem ez a világ, a somethingiswrong dilemma. Ez nem kérdés. Lehetne vitázni vajon a Wachowski testvérek fejében megszületett forgatókönyv mire vezethető vissza. A 9pont nem a kivitelezésnek szól, az elgondolásnak. Hasonló sorsa jutott az Existenz is mely a sokak szerint a Mátrix fölött áll.Mégtöbbek szerint nem. De. Keating tanár úr is megmondta: ...ez nem egy slágerlista... Sokra nem megyünk vele. Nézzük meg, és gondolkozzunk el azon vajon ki tépte ki a haját megnézve a Mátrixot? Hiszen itt eszi a por a forgatókönyvem évek óta a fiókban. De mit tehetnék? Braziliában élek. Mondta a BRAZIL. Mit tehetek? Semmit. ASPECTO!: Abre Los Ojos, The Cube, Dark City, Existenz, The Thirteenth Floor, Matrix... Hogy kiket látnék az asztal mellett? Ihatnak bor. Ehetnek sajtot. Szívhatnak kokaint. Ehetnek marhát. Ettek, csak nem tudunk róla.

Szeress, ha tudsz!: Imádom ezt a filmet, kiemelkedőek a színészi teljesítmények: Angelina, Ryan, Sean Connery, Gena Rowlands... Talán csak Jay Mohr-t találtam kissé feleslegesnek, de a film készítői nyilván nem csak a szerelem, de a szeretet aspektusait is meg akarták mutatni (anya-fiú kapcsolat). Amit a legjobban értékeltem benne, hogy nem egy tipikus full-happyend a vége: lehet továbbgondolni a történetet, és nem kábít azzal, hogy innentől kezdve mindenkinek az élete rózsaszín és cukormázas. Egyetértek minden előttem szólóval. Jók a színészek (Angelina Jolie, Ryan Philippe mindenképpen pozitívum), a történet (az elején kicsit zavaró, hogy ennyi szálon fut a cselekmény, de aztán belejöttem), és a képi megjelenítés meg a zene... És természetesen megható happy end, pár könnycsepp árán. És ne felejtsétek: "a szerelemről beszélni olyan, mint építészetre táncolni" - furcsa, de azért érdemes megpróbálni.

Libiomfi: „A film műfaja: tragikomikus szocio-mese-musical” – jellemezték maguk az alkotók. Humorosan hangzik, ráadásul minden szó kitűnően illik a filmre. A Libiomfi zenés bolondozás, olyan nyáresti mulatság, mely sokféle, a legkevésbé sem bolond gondolatot ébreszt. A butaság, a naivság, ártatlanság és gonoszság színeit különös és eredeti leleménnyel keveri élvezetes történetté meg bolond képekké. Alkotói – Végh Zsolt, Kálmánchelyi Zoltán, Stefanovics Angéla – néhány furcsa rövidfilmmel már bemutatkoztak (uristen@menny.hu; majd a zajos visszhangú Legkisebb film a legnagyobb magyarról). Azok egyetlen ötletre épültek. Érdekes alkotói kérdés, hogyan lehet a „legkisebb filmek” petárdaszellemességét nagyobb ívű történetekre méretezett nagyjátékfilmbe ültetni. Ez a film most jól válaszolja meg a fenti kérdést. A Libiomfi számomra az amatőr színjátszás legjobb, legszabadabb hagyományait támasztotta fel.Bolondozás, de van benne rendszer. Úgy érzem, ha csak jópofa bohóckodásnak látjuk, könnyen átsiklunk azon a kulcsjeleneten, amikor a színészdiktátor Libi bácsi a Bunkócskát énekelve tűri, hogy a régi rendszerben hatalmat viselt papája (inkább: atyja szelleme) feltámadva elfenekelje. Az efféle papák még holtukban is parancsnokolnak, véresen komolyan veszik a Bunkócskát, és a humort kevéssé tűrik. Libi bácsi talán ifjan népmegváltó hiedelmei ellen lázadozik, legalábbis sejteni, érezni lehet: valami más is fűti, mint a profi színjátszás – bár egyáltalán nem dilettáns a szó kártékony értelmében. Libi bácsi magán verné le a múltat – számomra ez a film egyik bujkáló, ki nem mondott, finoman érezhető humorforrása. „Holott a sírt, hol nyugszik atyja, kellene megbotoznia” – rémlett fel bennem a verssor, és a direktor őrülete, népmegváltó szenvedélye mögött felsejlik belső vásznamon a figura háttere, előélete.

Libi bácsi sokkal érdekesebb, mint a rábízott amatőr színészlányok közül egyet megfojtó (sokkal fiatalabb), „eredeti” modell – az ugyanis pszichopata volt, jogászi és orvosi kóreset. „Egyáltalán nem ért a színházhoz, és egyébként komplett őrült” – olvasom a Filmszemle-anyagban a film hőséről, ám ezzel nem érthetek egyet. Még a börtönbe került fojtogató sem csak őrült, a Mucsi Zoltán alakította riasztóan bolond Libi bácsi pedig csak annyira, mint sok más jó ügyért megszállott. Azon is lehet töprengeni, hogy vajon egyáltalán nem értene a színházhoz? Kétlem: nélküle ez a hozzá méltóan félbolond – csak sokkal naivabb – filmbeli amatőrcsapat hamar felbomlana.

A Libiomfi keretjátéka üldözéses akció- és bűnfilmparódia – mégis, a film valódi képzetétől, tartalmától teljesen idegen lenne bármely komolyan vehető bűnügyi fordulat. Amatőrjei mindvégig a Micimackót próbálják-játsszák, és hatalomba bódult színidirektoruk valóban szadista meglepetéseket okoz. Semmi baj. „Kis lépés ez az emberiségnek, de óriás lépés nekünk” – ugrándoznak óvodásan bumfordi bájjal a film hús-vér bábjátékosai (köztük a kiváló Stefanovics Angéla mint Malacka). Emberiség? Jobb, ha egy-egy emberrel van dolgom, jobb, ha egy-egy meseállatkával. Bátorítóbb ez a kifordított mondás, sokkal inkább, mint a Holdra lépéskor reklám rikkantotta híres szlogen. A Micimackó tele van szeretetre méltóan buta figurákkal, ilyen főleg maga a mérsékelt képességű medvebocs, híven Milne szelleméhez. Kálmánchelyi, Végh és Stefanovics Angéla Libiomfija – maga a film – azonban korántsem „mérsékelt képességű” alkotókra vall, ezt még kedves iróniával sem mondanám: a színjátszás és az élet butácska meg szomorú fordulatait modellező okos játékra hívják nézőiket.

Az értelmesen bohókás Libiomfit akkor is „közönségbarát” mozinak tartom, ha ezt a kifejezést újabban a producerek és forgalmazók talán másfajta produktumokra használják.